Jogos Önvédelem

 

Ha valaki úgy dönt, megpróbálja megvédeni magát és szeretteit, akkor fontos tisztában lenni azzal, hogy mikor teheti ezt meg, és meddig mehet el. Ez a leírás ebben segít kiigazodni.

Ha nem szeretnéd végigrágni magad a jogszabályi nyelvezeten, akkor a lényeg:

Ha megtámadnak és ebből a 4 pontból akár csak 1 is teljesül, akkor élet kioltására irányuló támadásnak kell tekinteni. Ha a támadás

  • éjjel
  • fegyveresen
  • felfegyverkezve
  • csoportosan (minimum 2 támadó) történik

Nem vagy köteles kitérni a jogtalan támadás elől és nem vagy büntethető, ha az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból léped túl.

De jöjjön a hivatalos megfogalmazás is:

  1. A támadásnak „intézettnek” vagy „közvetlenül fenyegető” jellegűnek kell lennie. Intézettnek minősül a támadás akkor, ha az elkövető valamely a Btk. Különös részében büntetni rendelt bűncselekmény (szabálysértés) törvényi tényállásának megvalósítását már megkezdte, míg közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadás megkezdésétől azonnal vagy igen rövid időn belül tartani lehet, és a támadás megvalósulásának akadálya nincs (például a támadó szúrásra emeli a kését).
  2. A támadás mindig aktív cselekedet. A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott reálisan tarthat a támadás megkezdésétől avagy folytatásától. Ha a fenyegető kijelentés egy esetleges későbbi bántalmazást helyez kilátásba, akkor viszont jogos védelemről nem lehet szó.
    Nagyon fontos elem, hogy a támadásnak jogtalannak kell lennie. Az erőszak önmagában nem feltétlenül jogtalan. Nem jogtalan a támadás, ha:
    - Jogszabály engedélyezi.
    - Végszükség vagy jogos védelem esetében
    - Házi fegyelmezési jog gyakorlása közben kerül rá sor.
  3. Irreleváns a támadó cselekvőképessége, tévedése.Amennyiben azonban a támadó, és a védekező egyaránt jogtalanul jár el, jogos védelemre egyikük sem hivatkozhat. Ide tartozik a kölcsönös tettlegesség, és a kiprovokált támadás is, azzal a fenntartással, hogy a provokációnak tettlegesnek kell lennie. Verbális provokáció nem zárja ki a jogos védelmi helyzetet.
  4. 2013. július 1-jén lépett hatályba a Büntető Törvénykönyv módosítása (2012. évi C. törvény), amely "a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítására a jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, és törvényi vélelmet állít fel arra, miszerint vannak esetek, amikor a jogtalan támadás oly módon történik, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen is irányult, és ilyenkor a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének a túllépésére. Ez különösen olyankor lehet indokolt, amikor a megtámadott személytől fegyverrel akarják megszerezni a vagyontárgyait, vagy amikor éjjel jogtalanul behatolnak valakinek a lakásába, illetve a támadók számbeli fölénye is megalapozhatja ezt a feltételezést."
  5. Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
  6. Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
  7. A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha:
    a) azt személy ellen
       aa) éjjel,
       ab) fegyveresen,
       ac) felfegyverkezve vagy
       ad) csoportosan
    követik el,
    b) az a lakásba
       ba) éjjel,
       bb) fegyveresen,
       bc) felfegyverkezve vagy
       bd) csoportosan
    történő jogtalan behatolás, vagy
    c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.
  8. Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.
  9. A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.

Hagyományos Érték

Wing Tsun Kung Fu szemináriumot tartottak Nyíregyházán.

 

 Teljesen megtelt a VMKK egyik különterme harmcművészetet gyakorlókkal. Minden évben két alkalommal Nyíregyházán tart szemináriumot Si-Fu Máday Norbert Kelet-európai főinstruktor. Közel százan vettek részt a két napon át tartó képzésen.

 

Nagyon sok a gyerek, de vannak hetven éves tagjai is az egyesületnek. Soha nem késő elkezdeni a Wing Tsunt, mely egy ősi kínai harcművészeti ág, és igazi értéket képvisel. Annak külön örülök, hogy sok fiatal a számítógépek helyett egy ilyen nagy hagyománnyal rendelkező kung fut választ, mely fejleszti a fizikai erő mellett a szellemi képességeket, és nem mellékesen tisztelre is nevel - mondta Si-Fu Máday Norbert. 

A Wing Tsunt egy apácanő fejlesztette ki, és mozdulatai alkalmasak arra, hogy egy esetleges támadást elhárítsunk. Ezért nőknek és gyerekeknek is kifejezetten ajánlott.

- Még csak két éves voltam, amikor apukám révén megismerkedtem a Wing Tsunnal. Azóta folyamatosan gyakorlok, és szeretnék majd én is mester lenni. Egyszer már szükség volt a tudásomra, amikor egy bolt előtt megpróbálták elvenni a pénzt tőlem, de sikerült kivédenem a támadást - mondta Fekete Bence, aki még csak 12 éves, de már a 11. szintnél tart. 

 

A szemináriumon a mesterek bemutatták, hogyan lehet legyőzni akár három támadót is egyszerre, de a gyakorlati okatás mellett elméleti képzésben is részesültek a növendékek, aki vizsgázhattak is. Nyíregyházán az elsők között alakult Wing Tsun iskola, és több mint húsz éve működik.  

Dankó László

(Fotó: Szarka Lajos)